Irány a Kerekerdő!

 

Jelentkezés

Ismerkedj meg önkénteseinkkel!

Ugrás a bemutatkozásokhoz!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Időben értesítünk minden kerekerdős eseményről, hogy semmi fontosról ne maradj le.

Feliratkozás

Kirándulások

Önkénteseink

„Egyszerre szerez örömet a természet szépsége és a jó társaság.”

„Egyszerre szerez örömet a természet szépsége és a jó társaság.”

Baló Bori

Kétszer voltam mami és idén megpróbálkozom a szakisággal.

2014-ben kerültem be a kerekerdős berkekbe mint nagysün.

A kertészeti egyetem hallgatója vagyok. Szabadidőmben szeretek írni és kreatív dolgokat készíteni.

Úgy gondolom, a természetszeretetet nem lehet tanítani, de megmutathatjuk, miért érdemes szeretni.

„A vállam húzza a zsák, vízhólyag szúrja a talpam, de kint vagyok a természetben. Most jó az élet.”

„A vállam húzza a zsák, vízhólyag szúrja a talpam, de kint vagyok a természetben. Most jó az élet.”

Falusi Sándor

2011-ben találkoztam először az egyesülettel, felnőttként. Az első táborom a 2012-es zempléni kistábor volt. A Kerekerdő a közösség és a természet miatt is fontos nekem. Eddig kevés helyen fogadtak be ennyire és ilyen hamar, mint itt.

A kistáborban voltam eddig papi és csillagász szaki is. Év közben a Kékjáró túrákat szervezem nagy lelkesedéssel. A hétköznapokban pedig műszaki rajzolóként dolgozom, nemrég amatőr bőrművességbe kezdtem hobbiként.

 

„Tudok egy rövidebb utat!”

„Tudok egy rövidebb utat!”

Gabesz

Gyermekkoromban megszállt a Kerekerdő szelleme, és azóta is kísért. Hogy kiengeszteljem ezt az ősi szellemet, rendszeresen részt kell vennem a programokon, táborokon. 2001-től kissünként, 2009-től papiként, majd 2012-től néprajzos szakiként. Az első táborom a Mecsekben örök élmény marad.

Jelenleg történelem, állampolgársági ismeretek, média-, mozgókép- és kommunikáció szakos tanárnak tanulok, és a felnőttképzésben dolgozom. És persze rendszeresen túrázom.

„A természet megismerhető!”

„A természet megismerhető!”

Molnár Milán

Egy kívülről érkező fiatalembernek valószínűleg egészen mást jelent az Egyesület, mint azoknak, akik ebben nőttek föl. Így nekem leginkább azt, hogy segített magamat komolyan venni, és megérezni, hogy milyen az, amikor az ember nem saját maga miatt kel fel reggel.

Fizika-biológia szakos egyetemi diplomám van, mint középiskolai tanár. Jelenleg tudománynépszerűsítéssel, ismeretterjesztéssel foglalkozom fő állásban is. Készítem közben doktori kutatásimat is, melyek témája a kisiskoláskori természettudományos nevelés. Hobbiként galambokat tenyésztek és gyerekeket táboroztatok. 🙂
(tovább…)

„Olyan, mint egy véget nem érő álom…”

„Olyan, mint egy véget nem érő álom…”

Anita

2012-ben kissünként kezdtem a táborozást. Megragadott a jó hangulat és a családias légkör. Azóta minden évben jövök.

A tábor kiszakít a hétköznapokból. Úgy érzem, mintha egy másik világba csöppennék. Tíz nap után mindig feltöltődve és milliónyi élménnyel gazdagodva térek haza. Olyan, mint egy véget nem érő álom, amit minden évben onnan folytathatsz, ahol abbahagytad.

Jelenleg tanulok. 2016-ban fejeztem be a gimnáziumot, szeptembertől pedig egyetemre megyek. Sok időt töltök az íróasztal mellett, ezért számomra a természet és a mozgás jelenti a szabadságot.

„Anya, mikor megyünk ‘Kerekő’ táborba?”

„Anya, mikor megyünk ‘Kerekő’ táborba?”

Lilla

A Kerekerdő 10 napja nekem egyfajta kiszakadás a mindennapi hajtásból. Ilyenkor a napi rutint, az állandó rohanást felváltja a természet által diktált nyugodt és kiszámítható ritmus.

Leginkább a mamiság áll közel hozzám, de voltam már táborvezető, beszerző, konyhás és néprajzos szaki is. Kiegészítésként reggeli jógát vezetek, szívesen ébresztem a tábort zenével, illetve általános tábori mami, kullancskiszedő, hasfájásmegszüntető és sebgyógyítói feladatokat vállalok. Mostanában leginkább az évközi kommunikációval foglalkozom.

Biomérnökként és munkavédemi szakmérnökként végeztem. Gyerekeim születéséig egy multinál dolgoztam környezetvédemi és munkavédelmi vezetőként. Most itthon tartom a frontot, és nevelem a jövő sün-nemzedékét. (tovább…)

„A lételemem.”

„A lételemem.”

Ági

Ha jól emlékszem, 2009 óta táborozom. A „ranglétra” összes fokát végigjártam, és végre büszke nagysün vagyok. Az első tábor alatt, még kissünként szerettem bele az ottani hangulatba, az erdőbe és úgy az egész kis világba, amit teremt a gyerekek számára. Azóta is rendszeres táborozó vagyok.

Szeretem ha az ember el tud egy kicsit szakadni a pörgős és fárasztó élettől, hogy egy kicsit feltöltődjön, és újra régi önmaga lehessen. Minden évben alig várom, hogy ismét körbevehessen a természet és feltöltődhessek.

„A Kerekerdő nekem olyan, mint a családom.”

„A Kerekerdő nekem olyan, mint a családom.”

Bíró Laci

1986-ban a Bakonyban voltam kissün először. 1988-ban lettem sündörgő, és 1992-től vagyok nagysün. A Kerekerdő nekem olyan, mint a családom.

Fontosnak tartom, hogy a természet szeretetét a természet lágy ölén lehet a legjobban oktatni. Sokszor vezettem tábort, voltam elnöke is a Kerekerdő Egyesületnek.

Végzettségem gazdasági mérnök, emellett elvégeztem egy állatkerti szakápolói szakot is. Az állatok állnak hozzám a legközelebb, jelenleg egy budapesti díszállat-kereskedést és annak háttértenyészetét vezetem.

 

„Mindig jön a tavasz!”

„Mindig jön a tavasz!”

Vági Viktória

Már 17 éve kerekerdőzök. 4 évig voltam kissün, utána nagysün. A táborokban voltam mami, konyhás, néprajzos és növényes szaki is. A Kerekerdő az életem része, nélküle hiányérzetem van. Hozzátartozik az egészséges, kiegyensúlyozott élethez. 🙂

Szinkronszínész és bébiszitter vagyok jelenleg. Ki tudja mi jön még? 🙂

 

„Olyan még nem volt, hogy sehogy sem lett volna.”

„Olyan még nem volt, hogy sehogy sem lett volna.”

Laca (Ali)

…túrák, jó levegő, 10 nap elvonulás, táborépítés, nagy kondérral főzés, ovitea, esti előadások, keretmese, mindig más tájegység, kissünök, sündörgők, nagysünök, Ali és tsa Bt…

Először kissünként voltam a táborban, 1995-ben a Senyő-völgyben (Zemplén), majd 1997-től sündörgő 2001-es felavatásomig. Azóta nagysünként tevékenykedem.

Voltam papi, konyhás, beszerző, táborvezető, kistáborban, nagytáborban, vándortáborban, VáViT-on, vízitáborban. Egyedül (még) szakiként nem próbáltam ki magam. Az egyesületi tevékenységek között sok mindenben részt veszek, vettem: szerveztem kirándulást, túrát, voltam elnökségi tag és elnök is, írtam pályázatot és bemutatkozóanyagok, tartok képzéseket és szüreti mulatságokat.
(tovább…)

„Fedezd fel, élvezd, add tovább!”

„Fedezd fel, élvezd, add tovább!”

Pákozdi Éva Anna (Vica)

Gyerekként két évig voltam kissün és három évig sündörgő. Azért folytattam nagysünként, mert szeretném mindazt az élményt, amit a Kerekerdőben kaptam, továbbadni az utánam jövő táborozóknak is. Azóta már két táborban voltam mami, idén pedig néprajzos szaki leszek a kistáborban és konyhás a nagytáborban.

A Kerekerdő számomra egy családias csapat, ahol továbbadjuk a tudást, és együtt fedezzük fel az újat, miközben a lehető legjobban érezzük magunkat.

A mindennapokban másodikos egyetemista vagyok. Szabadidőmben szeretek olvasni és járni a természetet.

„A környezeti nevelés a legfontosabb feladatunk!”

„A környezeti nevelés a legfontosabb feladatunk!”

Kalmár Sanya

1988-ban voltam először kissün a Sopron melletti Harkai-platón. Ez az egy nyár gyökeresen átformálta az érdeklődésemet, és végérvényesen beleszerettem a természetbe, ami a mai napig is tart.

Biztos vagyok benne, hogy a táborok hatására lettem később biológus, majd természetvédelmi szakember, így számomra mindennél fontosabb, hogy ugyanígy irányítsam a táborozó gyerekek figyelmét a természettudományok felé. A hétköznapi életben biológusként, élővilágvédelmi szakértőként dolgozom. (tovább…)

„Az év csupán az a 355 nap, ami kitölti a két tábor közti időt.”

„Az év csupán az a 355 nap, ami kitölti a két tábor közti időt.”

András

Végigjártam a Kerekerdőt, és életreszóló kalandokra, tapasztalatokra és barátokra tettem szert. 2005 óta voltam kissün, sündörgő, papi, állatos, növényes, konyhás; idén pedig a kistábort van szerencsém vezetni Borival. Számomra a Kerekerdő egy felejthetetlen, emberformáló tíz nap a természetben.

Munkaidőben biokémiai kutatással foglalkozom, jelenleg végzős PhD hallgató vagyok, a Cambridge-i Egyetem Biokémia tanszékén. A kutatásom abba igyekszik betekintést nyerni, hogy a szívben található adrenalin receptorok milyen atomikus, szerkezeti változások következtében képesek a szívizomserkentő hatásukat kifejteni.

„Természet, gyerekek, játék, jó társaság.”

„Természet, gyerekek, játék, jó társaság.”

Timi

Sajnos nem voltam kissün, így nagysünként igyekszem mindent bepótolni. Az első táborom 2011-ben volt, ahol végig szakadt az eső. A rossz idő ellenére is biztos voltam abban már a tábor végén, hogy jövőre is megyek. A tábor hangulata magával ragadott. Azóta is minden évben táboroztatok, ha Magyarországon vagyok. Azért szeretem a Kerekerdőt, mert a táborokban egy teljesen másik világba kerülök, ahol nincs hús és szagos samponok, de dúl a bioháború. 🙂

A hétköznapokban biológusként és biológia tanárként dolgozom. Szeretem a munkáimat, ezért töltöm szívesen a szabadidőmet is hasonló légkörben a Kerekerdővel. Ezen kívül szívesen járok épületsétákra Budapesten, kirándulni a kutyáimmal és imádok kosárlabdázni. (tovább…)

„Olyan értéket képvisel, aminek a fennmaradásáért érdemes dolgozni és kell is!”

„Olyan értéket képvisel, aminek a fennmaradásáért érdemes dolgozni és kell is!”

Csányi Gergő

A Kerekerdő Egyesület egyedülálló módon és eszközökkel közelíti meg a természetismereti oktatást és a természet megismertetésének feladatát a gyerekekkel. Olyan értéket képvisel, aminek a fennmaradásáért érdemes dolgozni és kell is!

Végzettségem okl. műszaki menedzser és szőlész-borász szakmérnök. Jelenleg az iparban dolgozom ill. a saját cégemben végzek autóipari tanácsadási és oktatási feladatokat. Szeretek kirándulni, hegyet mászni, fényképezni és íjászkodni.

„A Kerekerdő az én univerzumom.”

„A Kerekerdő az én univerzumom.”

Dávid

Ez a fajta táborozás („sünizés”) 9 éves korom óta része az életemnek. És az bizony már nem tegnap volt. Azóta nem tudok szabadulni attól a rengeteg élménytől, felszabadító érzéstől, amit a táborok, a természetközeliség, a szabadság és ez a rendkívüli csapat ad minden egyes évben. Itt évről évre, újra és újra „gyerek” lehetek, miközben együtt fedezzük fel a világ csodáit a többi gyerekkel. Tulajdonképpen a feleségemmel is itt találkoztam először. Nem is kérdés, hogy a gyerekeimet is beíratom a táborba, amint tudnak olvasni.

Valószínűleg a Kerekerdőnek nem kis szerepe volt abban, hogy biomérnökként szereztem diplomát. Azóta már dolgoztam ipari kutatásban, megfordultam Európa számos egyetemén, majd végre megint hazatértem családommal, hogy új kalandok elé nézzünk – itthon. Az irány pedig ismét az ipar és a biotechnológia. A csillagászat marad hobbinak, nem leszek már űrhajós. Majd a gyerekek… 🙂 Szeretek még túrázni, új dolgokat tanulni és a számítógépes játékokat.
(tovább…)

„A Kerekerdővel kerek igazán a világ!”

„A Kerekerdővel kerek igazán a világ!”

Kozma Judit

Voltam már mami, szaki (növényes és csillagász), konyhás, és 2006-ban a kistábor vezetője. 2005 és 2008 között elnökségi tagként segítettem az egyesület munkáját. 2011 óta a háttérben dolgozom, miközben a saját gyerekeimet nevelem.

1995-ben voltam kissün, 1996-tól 2000-ig sündörgő, majd 2001-től 2011-ig nagysünként táboroztattam. Az első, zempléni tábor olyan mesevilágba repített el, amelytől többé nem tudtam szabadulni, minden évben nagyon vártam az újabb táborokat; nagysünként pedig azon igyekeztem, hogy ezt a varázslatot magam is átadhassam az újabb kissünöknek.

Magyar és német szakos bölcsészként és tanárként végeztem, magyar nyelvészetből doktori címet is szereztem (disszertációmat csillagászati és űrtani elnevezések helyesírásából írtam). (tovább…)

„…egyszer csak ezt éreztem: hazaértem.”

„…egyszer csak ezt éreztem: hazaértem.”

Fejes Attila

Táborozó: 1986-1991; táboroztató, szervező: 1992 – ∞; szaki, papi, konyhás, táborvezető, elnök, barbárdinnye-felelős.

Mérnök-informatikusként dolgozom közel 20 éve. A munkám során rengeteg segítséget nyújtott a természettudományos gondolkodás elsajátítása, a problémamegoldó gondolkodás fejlesztése – amely számomra a természeti törvények megismerésével kezdődött, több, mint 30 évvel ezelőtt: az első Süni táborban.

Ős-sünként a legelső Süni táborban, 1986-ban, a Bakonyban vettem részt, ahol a 10 nap alatt olyan életre szóló élménnyel lettem gazdagabb, amely elkísért az egész életem során. Nomád körülmények között olyan szabadságot és felelősséget tapasztalhattam meg az erdőben, amely a felnőtt életem sok fontos állomásánál segített a legjobb döntést meghozni. (tovább…)

„Csak a többi sünnel tudom elképzelni a nyarat.”

„Csak a többi sünnel tudom elképzelni a nyarat.”

Domján Kamilla (DK)

2006-ban kezdtem kissünként. A hangulat, a csapat, és a túrák még a tíz napos folyamatos esőt is el tudták feledtetni velem. Azóta is a tábor a nyár fénypontja. A több mint 10 éves kerekerdős pályafutásom alatt voltam már kissün, sündörgő, és az utóbbi pár évben mami és konyhás is.

A Kerekerdő legjobb része szerintem az, hogy mindig úgy mész haza, hogy tanultál valami újat, és hogy már számolod a napokat a következő táborig.

Jelenleg egy amerikai egyetemen tanulok pszichológia és közgazdaságtan szakokon. Azt nagyon szeretem, (tovább…)

„A Kerekerdő ad, hogy te is adhass!”

„A Kerekerdő ad, hogy te is adhass!”

Markó Bernadett (Detti)

2011-ben kezdtem a táborozást. Egyik barátnőmmel vágtunk neki a kistábornak. Itt sok barátot szereztem, jó volt velük újra és újra találkozni, megosztani az évközi élményeket. 2014-ben a nagytáborba már rutinos táborozóként indultam. A baráti társaságom nagy részével egyszerre lettünk sündörgők, így együtt éltük át a legjobb tábori pillanatokat. Majd 2017-ben a még mindig kitartó süntársakkal a nagysünök csapatába léptünk, amit már mindannyian nagyon vártunk. Remélem még sokáig fogom erősíteni a Kerekerdő csapatát és sok új élményben lesz részem.

A Kerekerdő miden évvel egyre többet jelent! Kezdetben csak egy tábor, amiben nyáron eltöltesz tíz napot, majd elkezdesz évközi programokra járni, egyre gyakrabban beszélsz a táboros barátokkal, végül azt veszed észre, hogy már minden egyes napodra van valamilyen hatása a Kerekerdőnek. (tovább…)

„Nézzük meg közelebbről!”

„Nézzük meg közelebbről!”

Dorci

Tíz éve táborozom az Egyesülettel. Ezalatt voltam kistáborban és nagytáborban is, amik sok mindenben különböznek, de azért az Egyesületre jellemző általános összetartás és oktató, természetvédő irányultság mindkettőnél jelen van, és azt hiszem, engem ezek fogtak meg igazán.

Azért szeretek a Kerekerdőbe járni, mert általa alkalmam adódik egy hétre megszabadulni a mindennapi problémáimtól, és helyettük sokkal életszerűbb kérdésekre koncentrálni (például, hogy hogyan pakoljak úgy a sátorban, hogy egy viharban ne ázzon be), ezen kívül pedig természetesen a közösség miatt.

Hobbiként főleg különböző művészeteket űzök, amatőrebbnél amatőrebb módon. Ezek között megemlíthető a rajzolás, a kezdetleges szobrászat, illetve az írás. Mindezek mellett pedig igazán foglalkoztat a biológia és a biokémia. A kerekerdőzést, és ezzel összefüggésben a túrázást is a hobbijaim közé sorolom.

„Kaland az élet, és azért élünk, hogy megvalósítsuk az álmainkat!”

„Kaland az élet, és azért élünk, hogy megvalósítsuk az álmainkat!”

Kettinger Dóra (Dodó)

1993-ban voltam először kissün a Mecsekben. Maradtam, azóta is folyamatosan kerekerdőzöm… tehát már negyed évszázada! 2000-ben lettem nagysün, szerintem örökre… Mert elvarázsolt az erdő, a barátságos, egyedi csapathangulat, a rendkívül érdekes, közvetlen ismeretek a természetről, a játékok, a hagyományok, a nagysün-egyéniségek és összetartásuk, a „nomád kényelem”, a tábortűz, a csillagos éj alatt alvás, a beszélgetések… minden, amit én csak itt találtam meg, és ami különlegesen közel hozott a természethez és az emberekhez is.

Győr mellett, egy 6 hektáros legelőn lakom; birkákat és lovakat tartok, meg kutyákat képzek és tenyésztek (border collie). Biológus diplomám van (ELTE, MSc) – pontosan a táborok hatására! (tovább…)

„…látni, hallani, érezni, tapintani, felfedezni, játszani, nevetni…”

„…látni, hallani, érezni, tapintani, felfedezni, játszani, nevetni…”

Eszter

A Kerekerdőben meg tudjuk mutatni a gyerekeknek, hogy modern kori technika nélkül is jól tudják magukat érezni, és ennek a forrásai ők maguk, és az együtt töltött idő!

Gyógypedagógusnak tanulok, mellette diákok munkaerő-közvetítésével foglalkozom. Önkéntesként más szervezetben is foglalkozom gyerekek táboroztatásával, tulajdonképpen ez a hobbim.

Kezdetben mamiként terelgettem a kistáborok lakóit, később szakiként a növényekről és az adott tájegység néprajzi szokásairól meséltem a felfedezőkedvű kissünöknek, még később pedig konyhásként és beszerzőként tevékenykedtem a nagytáborok ellátásáért.
(tovább…)

„Nem számít, csináltál-e már hasonlót, ezt szeretni fogod!”

„Nem számít, csináltál-e már hasonlót, ezt szeretni fogod!”

Svéd Dávid

A Kerekerdő talán az egyetlen igazán biztos pont a nyaramban. Az a bizonyos tíznapos pont, amikor pontosan tudom, mit fogok csinálni, és még azt is, kikkel! A mindennapi életemhez képest ennyire furcsa körülmények között a barátságok, amik szövődnek, sokkal különlegesebbek és időtállóbbak is. Ők azok, akiket ha csak a legközelebbi táborban látok is, ott vesszük fel a fonalat, ahol abbahagytuk. Hol máshol mehetnék esténként népdalokat énekelni a tábrotűzhöz, járhatnék az éjszakai harmatos réten a csillagokat tanulmányozva, vagy hallgathatnám a patakban lábalva a szakik szavait? Ez nekem csak a Kerekerdőben van meg!

Gimnáziumi tanuló vagyok, biológia és kémia faktos. Mindig is imádtam a természetet, az élővilágot, járni benne, beszélni róla, közel kerülni hozzá. Kedvenc elfoglaltságaim még a gitározás, zenehallgatás, saját sportom a karate és a filmnézés. (Egyébként az iskolámon belül újraélesztést is oktatok instruktorként.) (tovább…)

„Elképzelhetetlen a nyár egy kis kerekerdős hangulat nélkül.”

„Elképzelhetetlen a nyár egy kis kerekerdős hangulat nélkül.”

Jancsik Dóri

Tizenkét éve része a Kerekerdő az életemnek. Voltam kissün, sündörgő, majd a várva várt nagysün lettem. 🙂

Dolgozom és egyetemista vagyok, vendéglátó szakirányon. Most épp szakácskodni tanulok és így még többet tudok meg a fűszer- és gyógynövényekről.

Amikor a munkahelyemen éneklem a „Bumfalvát”, és megmosolyogtat a dallal kapcsolatos sok-sok emlék – nekem ez jelenti a Kerekerdőt.

„Munka és hobbi egyben.”

„Munka és hobbi egyben.”

Tamás Kornél

Szeretek gyerekekkel foglalkozni, tanítani őket… Számomra ez a közel két hét jó lehetőség arra, hogy ötvözzem a sátrazást és az időtöltést a gyerekekkel.

Jelenleg (2016) egy székesfehérvári gimnáziumban vagyok végzős tanuló. Jövőre Budapesten tervezek továbbtanulni a BME-n, mérnökinformatikusként vagy mechatronikai mérnökként.

Harmadik éve vagyok tagja az egyesületnek, azóta „papi” szerepkörben veszek részt az egyesület életében. 2014-ben a Mátrában kezdtem táboroztatni.

Táborozóként sajnos nem volt szerencsém részt venni, de bizonyára élveztem volna.

Tudnivalók

Hasznos infók

Hasznos infók

Mindenféle hasznos leírás a táborokról, amire csak szükség lehet (pl. szülői tájékoztató, CUCCLIsta, adatközlő). Különösen ajánlott azoknak, akik először táboroznak velünk. (tovább…)

Beszámolók

Beszámolók

Itt találhatóak pénzügyi beszámolóink, közhasznúsági és egyéb jelentéseink a közelmúltból. Mindazoknak, akiket ez érdekel. (tovább…)

Bemutatkozunk

Bemutatkozunk

Mitől kerek a Kerekerdő? Történetünk, működésünk, küldetésünk. Különösen azok figyelmébe, akik önkéntességükkel segítenék munkánkat. (tovább…)

Szabályzatok

Szabályzatok

A Kerekerdő működésének hivatalos keretei. Alapszabály, szervezeti és működési szabályzat, etikai kódex. Tagoknak és érdeklődőknek. (tovább…)

Térkép

Kapcsolat

Elérhetőségek

Elnök – Fejes Attila: +36-30/535-0211
Elnökségi tag – Solt András: +44-77/5841-6402
Elnökségi tag – Malatinszky Dávid: +36-20/587-8524
Egyesületünk email címe: kerekerdoegyesulet@gmail.com

Hivatalos adatok

Cím: 1116 Budapest, Fehérvári út 205. 1./11.
Adószám: 18102138-1-43
Számlaszám: 10700457-66324090-51100005