Kozma Judit
Voltam már mami, szaki (növényes és csillagász), konyhás, és 2006-ban a kistábor vezetője. 2005 és 2008 között elnökségi tagként segítettem az egyesület munkáját. 2011 óta a háttérben dolgozom, miközben a saját gyerekeimet nevelem.
1995-ben voltam kissün, 1996-tól 2000-ig sündörgő, majd 2001-től 2011-ig nagysünként táboroztattam. Az első, zempléni tábor olyan mesevilágba repített el, amelytől többé nem tudtam szabadulni, minden évben nagyon vártam az újabb táborokat; nagysünként pedig azon igyekeztem, hogy ezt a varázslatot magam is átadhassam az újabb kissünöknek.
Magyar és német szakos bölcsészként és tanárként végeztem, magyar nyelvészetből doktori címet is szereztem (disszertációmat csillagászati és űrtani elnevezések helyesírásából írtam).
A Kerekerdő olyan barátságokat, élményeket, illetve szemléletet adott és ad, amelyek egy életre szólnak!
2010 óta a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének Szótári Osztályán dolgozom, A magyar nyelv nagyszótárának szócikkírója vagyok. 2012 decemberében megszületett Sára Terézia lányom, 2014 májusában Mihály Lajos, majd 2017 júniusában Imre Zoltán fiam, így most velük vagyok otthon. Remélem, néhány év múlva ők is lelkes táborozók lesznek. 2015-ben a nagyobbak ott voltak a táborépítésen, tehát már van sátras tapasztalatuk. 🙂