„Nem számít, csináltál-e már hasonlót, ezt szeretni fogod!”

„Nem számít, csináltál-e már hasonlót, ezt szeretni fogod!”

Svéd Dávid

A Kerekerdő talán az egyetlen igazán biztos pont a nyaramban. Az a bizonyos tíznapos pont, amikor pontosan tudom, mit fogok csinálni, és még azt is, kikkel! A mindennapi életemhez képest ennyire furcsa körülmények között a barátságok, amik szövődnek, sokkal különlegesebbek és időtállóbbak is. Ők azok, akiket ha csak a legközelebbi táborban látok is, ott vesszük fel a fonalat, ahol abbahagytuk. Hol máshol mehetnék esténként népdalokat énekelni a tábrotűzhöz, járhatnék az éjszakai harmatos réten a csillagokat tanulmányozva, vagy hallgathatnám a patakban lábalva a szakik szavait? Ez nekem csak a Kerekerdőben van meg!

Gimnáziumi tanuló vagyok, biológia és kémia faktos. Mindig is imádtam a természetet, az élővilágot, járni benne, beszélni róla, közel kerülni hozzá. Kedvenc elfoglaltságaim még a gitározás, zenehallgatás, saját sportom a karate és a filmnézés. (Egyébként az iskolámon belül újraélesztést is oktatok instruktorként.)

Eddig mindig táborozóként érkeztem, idén leszek először papi! 🙂 2013-2014-ben voltam kissün, utána 2015-2017-ig sündörgő. A Kerekerdő mindig is egy egyedülálló dolog volt az életemben. Olyan dolgokat és olyan helyeken próbálhattam ki, ahol se addig, se azóta soha, olyan emberek társaságában, akikkel a találkozást minden évben már előre nagyon várom!