„Olyan még nem volt, hogy sehogy sem lett volna.”

„Olyan még nem volt, hogy sehogy sem lett volna.”

Laca (Ali)

…túrák, jó levegő, 10 nap elvonulás, táborépítés, nagy kondérral főzés, ovitea, esti előadások, keretmese, mindig más tájegység, kissünök, sündörgők, nagysünök, Ali és tsa Bt…

Először kissünként voltam a táborban, 1995-ben a Senyő-völgyben (Zemplén), majd 1997-től sündörgő 2001-es felavatásomig. Azóta nagysünként tevékenykedem.

Voltam papi, konyhás, beszerző, táborvezető, kistáborban, nagytáborban, vándortáborban, VáViT-on, vízitáborban. Egyedül (még) szakiként nem próbáltam ki magam. Az egyesületi tevékenységek között sok mindenben részt veszek, vettem: szerveztem kirándulást, túrát, voltam elnökségi tag és elnök is, írtam pályázatot és bemutatkozóanyagok, tartok képzéseket és szüreti mulatságokat.

Végzettségem gépészmérnök, azon belül is autógépész. Foglalkoztam nagy kamionokkal, jelenleg személyautók kormányműveit fejlesztem. A gépszeretet a motorozásban is megjelenik egy veterán motorral. Mély benyomást tett rá gyerekkoromban a Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozat. Ennek hatására (is) elkezdtem az Országos Kéktúrát keletről nyugatra, nagyon jó megfigyelni, hogyan változik a táj az út során, érdekes emberekkel találkoztunk eddig is. Ajánlom mind a túrát, mind a sorozatot. Álmom, hogy megcsináljam a Nagy Kék Kört. Nagyon szeretem a Kerekerdőt, sok élményt adott kissünként és nagysünként egyaránt.