Dávid

Ez a fajta táborozás („sünizés”) 9 éves korom óta része az életemnek. És az bizony már nem tegnap volt. Azóta nem tudok szabadulni attól a rengeteg élménytől, felszabadító érzéstől, amit a táborok, a természetközeliség, a szabadság és ez a rendkívüli csapat ad minden egyes évben. Itt évről évre, újra és újra „gyerek” lehetek, miközben együtt fedezzük fel a világ csodáit a többi gyerekkel. Tulajdonképpen a feleségemmel is itt találkoztam először. Nem is kérdés, hogy a gyerekeimet is beíratom a táborba, amint tudnak olvasni.

Valószínűleg a Kerekerdőnek nem kis szerepe volt abban, hogy biomérnökként szereztem diplomát. Azóta már dolgoztam ipari kutatásban, megfordultam Európa számos egyetemén, majd végre megint hazatértem családommal, hogy új kalandok elé nézzünk – itthon. Az irány pedig ismét az ipar és a biotechnológia. A csillagászat marad hobbinak, nem leszek már űrhajós. Majd a gyerekek… 🙂 Szeretek még túrázni, új dolgokat tanulni és a számítógépes játékokat.

Lelkiismeretesen kijártam a Kerekerdő iskoláját: több évig voltam kissün, sündörgő és most már egy ideje nagysün. Azt szeretem ebben a közösségben, hogy bármit is szeretne az ember csinálni, mindig talál hozzá partnert, támogatókat. Legyen szó esetemben vízitábor vagy egy olyan őrültség, mint a kombinált vándor-vízitábor szervezéséről, az egyesületi webes megjelenés csinosítgatásáról vagy a késő estig tartó nagytáboros hosszútúrákról. Vezettem már túlélést, növényes és madarász szakmai programot mindkét korcsoportnak, de az én világom a nagytábori csillagászé.

Képtelen lennék felsorolni, hogy mennyi mindent adott nekem a kerekerdőzés. Gyermekkoromtól fogva az életem része, ettől vagyok olyan, amilyen. A legjobb barátaimat szereztem itt, rengeteget tanultam általa magamról, az önállóságról, a természet szépségeiről. Ebben a közegben gondtalannak érzem magam, itt vagyok leginkább önmagam.