TÁBORHELY – A gyermekek a táborhelyre — annak elhelyezkedésétől függően — az első nap kora vagy késő délutánján érkeznek meg. Ott már várja őket a felnőtt csapat egy része és egy finom, tűzön főtt vacsora. A tisztással történő első „kiabálós-szaladgálós” összeismerkedést követően a gyerekeket sátrakba osztjuk, igényeik szerint. Mivel az úgynevezett családok beosztása már a pályaudvaron, összeismerkedésük pedig a vonaton (vagy ritkább esetben a távolsági buszon) megtörtént, ezért a gondosan csoportosított sátrakba általában eszerint irányítjuk a gyerekeket. Az első este a közös ismerkedésé és a keretmese bevezetéséé (első előadás).
CSALÁDOK – Minden családnak van egy felnőtt vezetője: pótmamija vagy pótpapija. Az ő feladatuk segíteni a gyerekeket a mindennapokban, figyelni rájuk, kiismerni szokásaikat és egymáshoz való viszonyukat. Koordinálják és terelgetik őket a játékos ismeretszerzésben, illetve a tábori keretek által biztosított, az otthoninál esetenként nagyobb szabadságban, önállóságban.
SZAKMAI NAPOK – A tíz nap tengelyét az úgynevezett szakmai napok jelentik, amelyek rögtön a második reggel indulnak. A túrák programjáért és hosszának megválasztásáért a szakik felelősek. A gyermekek (családjaikba osztva) forgószínpadszerűen haladnak végig az öt természettudományos, a néprajzi és a konyhás szakmai napon. Ezek közül az előbbi hat folyamán az adott tématerület köré szervezett kiránduláson vesznek részt. Az utóbbi alatt a tábori konyhán segédkeznek, együtt készítve saját maguk és a többi táborlakó számára az aznapi élelmét.
JÁTÉKOK – A délutánokat közös játékokkal, foglalkozásokkal töltik a gyerekek. Ezek többségükben nagy mozgásigényű csapatjátékok, mint a fenolftalein-csata, a bioháború vagy a zászlós fogó. A sport vetélkedő (SPOVE) folyamán a gyerekek ügyességükre, a tízmondatos vagy a krimi alatt pedig kreativitásukra, szellemességükre támaszkodhatnak (bővebben lásd: Tábori játékok). A délutáni programok keretében kerül sor a mozaikra is, amely nevét sokszínűségéről kapta. Ezalatt kézműveskedés (agyagozás, nemezelés, gyöngyfűzés, pólófestés stb.), íjászat, papírsárkány-készítés, gyógyteakóstolás vagy éppen mikroszkópos vizsgálódás között válogathatnak a táborlakók, kedvük szerint.
ELŐADÁSOK – Kora este, a vacsorát követően számolnak be a csoportok az aznap tanultakról egy előadás formájában, amely lehet színdarab, árnyjáték, versírás, népdalátköltés vagy éppen szoborkészítés. Ezeket a délutáni feladatokat a szakmai nap folyamán kapják meg a gyerekek, és közösen, gyakran a szakik segítségével oldják meg azokat. A családok előadásait követi minden este a felnőtteké, mely általában a keretmese kibontása.
Esténként a tábortűz körül népdalokat éneklünk, beszélgetünk. A táborban hivatalosan nincs takarodó, az ébresztőnek azonban kötött időpontja van…
Az idei kistábor részletei a Táborok menüpont alatt olvashatók. A kistábort kinőtt, felavatott gyerekeket a nagytábor várja (13-17 éves korosztály).