“…egyszer csak ezt éreztem: hazaértem.”

“…egyszer csak ezt éreztem: hazaértem.”

Fejes Attila

Táborozó: 1986-1991; táboroztató, szervező: 1992 – ∞; szaki, papi, konyhás, táborvezető, elnök, barbárdinnye-felelős.

Mérnök-informatikusként dolgozom közel 20 éve. A munkám során rengeteg segítséget nyújtott a természettudományos gondolkodás elsajátítása, a problémamegoldó gondolkodás fejlesztése – amely számomra a természeti törvények megismerésével kezdődött, több, mint 30 évvel ezelőtt: az első Süni táborban.

Ős-sünként a legelső Süni táborban, 1986-ban, a Bakonyban vettem részt, ahol a 10 nap alatt olyan életre szóló élménnyel lettem gazdagabb, amely elkísért az egész életem során. Nomád körülmények között olyan szabadságot és felelősséget tapasztalhattam meg az erdőben, amely a felnőtt életem sok fontos állomásánál segített a legjobb döntést meghozni. Szabadságot, nyitottságot, hiszen a természetben csak annak egyszerű törvényeihez kell alkalmazkodnod, felelősséget, mert táborozóként az én munkám eredménye is lett az elfogyasztott étel, az esti tábortűz melege, táboroztatóként, fiatal felnőttként tanultam meg igazán másokért felelősséget vállalni. Nem beszélve azokról a képekről, illatokról, fényekről, hangokról, amelyeket csak az erdő közepén képes az ember észlelni, ahol minden külső hatástól távol lehet.

A Kerekerdő számomra a fent említett szabadságot, egyben felelősséget, és a számtalan élményt testesíti meg. Azt az érzést még mindig vissza tudom idézni, amely az 1997-es aggteleki táborban elfogott, aztán újra Jásdon, a Bakonyban, majd mindahányszor. Kistábor végén haza kellett utaznom egy néhány napra, majd ezt követően visszamentem a nagytáborba. Ahogy gyalogoltam felfelé a táborhelyre, egyre távolabb kerülve a köznapi világ bonyolult dolgaitól, egyre közelebb kerültem a tábori lét egyszerű, de sokszor kemény, a természet adta kereteinek világához, majd egyszer csak ezt éreztem: hazaértem.